-A-akarlak Jimin!-szinte nyögte fülembe.
Oh istenem, ez a két szó csak még jobban beindít. Nem válaszoltam semmit, nyakát kezdtem el puszilgatni, puszikból váltottam csókra néha meg is haraptam, de persze nem erősen.Seul pár sóhajjal jelezte tetszését.Még mindig ölembe helyezkedett el. Fenekét markoltam ő pedig mint az előbb is mozogni kezdett. Hiába volt rajta egy kis rövidnadrág, rajtam pedig egy szál boxer még így is felizgultam rá, ezt jelezte a boxeremben dudorodó férfiasságom. Pólóját gyorsan rántottam le róla.Kilátásom nyílt szép kerekded melleire amit még a melltartója fogságban tatott. Milyen szép mellei vannak, a feneke sem gyenge nagyon is kerek és kellően kemény. Egyszerűen mindenhol tökéletes.Ismételten rátapadtam ajkaira, ujjaim melltartóját kezdték el birizgálni már épp kicsatoltam volna mikor eszembe jutott, hogy ezt nem csinálhatom meg vele. Hiszen nem is randiztunk még, neki ez lenne az első aztán kitudja meddig leszünk együtt. Nem akarom, hogy később meg bánja. Kezeimet arcára tettem majd csókunkat is befejeztem. Saját magamat kínzom, de nem akarom megbánja később.
-Mi a baj?-nézett rám nagy szemekkel.
-Seul szerintem ezzel még várnunk kellene.-elgondolkozott amit mondtam ezt azzal jelezte, hogy lemászott ölemböl és a pólóját is vissza vette. Pedig azt nyugodtan hagyhatta volna ott ahová dobtam. Aish. Komolyan mondom régen sosem szalasztottam volna el egy ilyen alkalmat! Most meg... mit csinálsz velem te lány?
Nem szólt hozzám elég sokáig. Biztosan magát hibáztatja,viszont nagyon is jó volt. Túlzottan is jó.
-Nem rontottál el semmit.-törtem meg kettőnk között a csendet.
-Akkor miért nem feküdtél le velem?-felém sem fordult.
-Mintha nem is téged hallanálak.-kezdtem el nevetni.
-Mért?-nézett rám duzzogva.
-Nem rég, még te oktattad ki Harát.-nevettem tovább.
-Az egy dolog.-vont vállat.-Mit rontottam el?-hangja csalódott, de miért? Tudom még mindig érez valamit Jungkook iránt akkor meg miért velem akarta az elsőt?
-Seul, nem rontottál el semmit. Sőt nagyon is jó voltál, a tested valami elképesztő jó és te magad is. Csak nem akarom hogy megbánd, és még nem is voltunk randizni sem. Várni szeretnék még vele.-fordítottam fejét magam felé, hogy szemeibe tudjak nézni.
-J-hope azt mondta te elsőnek teszteled a lányokat. Engem még sem teszteltél.
-Mert te különleges vagy a számomra.-J-Horse egyszer még megöllek ezért.De mi ütött most Seulba? Miért akarja hogy teszteljem?
-Ohh...-gondolkozott el.
-Miért akartad, hogy lefeküdjek veled?-kérdeztem tőle de nem néztem rá.
-Aludjunk Jimin!-húzta fejére a takarót. Most meg mi ütött belé? Háttal feküdt nekem de még így is magamhoz húztam.
-Jó éjszakát hercegnőm!-tettem fejem az ő betakarózott fejére.
-Akkor már nem haragszol ugye?-húzta le a paplant hogy lássam két nagy szemét.
-Azt nem mondtam.
-Jimin!-kezdett nyávogni.
-Nem, nem haragszom.-pusziltam homlokon.
-Jó éjt Chimchim!-húzta magához egyik karom és ölelte.Elég sokáig forgolódtam, végül elaludtam. Az agyamban többször is lejátszódott már Seul teste és hogy mit csinálnák vele, de nem lehet. Jobb lesz ha befejezem, mert boxeremben nem nagyon van már hely.Én meg a gondolataim. Aigo!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése