82. rész

Becsukja szemeit és csücsöríteni kezd, a zene elhalkul és én is közeledek ajkához.
-Kicsit elkéstem!-szólal meg egy új vendég. Edina szemei kipattantak és megdermedt a köztünk lévő pár centi távolságban.-Drágám, mit csinálsz te ott?-Edina elenged és a fiúra néz.
-Luhan, mit keresel itt?-áll fel a kanapéról Sehun, de vissza is esik.

Seul szemszögéből:

-Seul! Ne nyávogj ennyit!-szid le Mon.

-Így nem fogsz át menni a vizsgán!-ül le mellénk az ebédlőbe Jin.

-De oppa!-vágom fejemet a nyitott könyvek közé, majd hamar feljajgatok a fájdalomtól.

-Hogy haladsz, kicsim?-csókol arcon süti, s letesz az asztalra egy energyaitalt.

-A menedzser rendes iskolába fog járatni, ha megbuksz magántanulóként.-néz rám J-Hope.

-Ja'! Hyung, Seul nem hülye!-véd meg.-Bízzatok benne!-teszi vállamra kezét, én pedig a könyvemben lévő matek egyenleteket vizsgálom. Hogy kell ezeket megoldani? Pedig a tanár még délelőtt elmagyarázta... Tehát x a másodikon szor három per x plusz nyolc , aztán...

Jó ezeket leírtam, de hogyan kell kiszámolni? És ez még csak ismétlés...

-Suga még mindig nem jött ki a szobájából?-kérdezi Jungkook.

-Nem, mióta...-Így nem tudok koncentrálni, hogy beszélnek!

-OPPA, Shh már!-szólok rájuk rosszallón. Elhallgatnak, majd kimennek tovább beszélgetve. Végre csak egyedül vagyok az ebédlőben. Én és a tankönyveim. Két hét múlva vizsgázom és a tanulás nagyon is háttérbe szorult a fellépések, turné miatt. Jó pár cikk is megjelent emiatt rólam, aminek persze a BigHit nem örül, ezért egy jó szintet kell elérnem vagy annyi a magántanulásomnak. A fellépéseken ezért két hétig nem fogok részt venni, ami számomra szív fájdító, ezért mindent beleadok, hogy újra felléphessek a fiúkkal!

Na jó! Szóval hagyjuk ezt, ugorjunk a következő feladathoz! Szemeimmel megkeresem a nekem tetszőt, majd elkezdem olvasni. A vásárlás során nyolcvan százalék jött le a ruhából, Edinának volt egy húsz százalékos... Edina. Hiányzik. Taehyung születésnapja óta nyoma veszett, írt egy SMS-t, hogy ne aggódjunk érte jól van, de ez kit nyugtatna meg? Mégsem tudom elérni... azóta kerülöm ezt a témát, ahogyan Suga is. Hogy miért kerüljük mind a ketten ezt a témát? Három hét telt el a buli óta. Három hét alatt minden áldott nap kerestük Luhan lakásán, az exo dormjában, hotelekben a BigHit is segített a kapcsolataikkal, de semmi... mintha felszívódott volna. Kórházakat, halottasházakat mindent bejártunk és sehol semmit sem találtunk. Ahányszor szóba kerül a téma rosszul érzem magam, amiért nem tudom hol van... A telefonszáma, amiről üzenetet küldött, azt ismételgeti, hogy nem létezik ilyen szám. YoonGi azóta minden nap a szobájában van és nem is jön ki onnan, hacsak nem mennek fellépni. 

-Szerelmem!-kopog be Kook majd bejön.-Hogy haladsz?-huppan le mellém a szabad székre mosolyogva.

-Miért nem tudom megoldani ezeket az egyenleteket?-fordulok felé nyűgösen. Négy órája szenvedek ezek felett, de egyszerűen a végeredmény sem jön ki, se az ellenőrzéseim.

-Mutasd!-mosolyogva simít félre pár hajszálat. Megmutatom neki, majd szemügyre veszi.- Hm...-nézi tovább.-Igazából nekem is kellene tanulnom, de én nem most vizsgázom.-Arcán lévő mosoly annyira frissítő, üdítő nézni jobban érzem magam, mikor a jelenlétemben érzi jól magát.

-Szóval te azt akarod mondani, hogy te sem tudod?-nézek rá grimaszolva.

-Attól még okosabb vagyok.-rántja meg egyszerűen vállát.

-Ch... milyen megnyugtató, mikor ezt te sem tudod kiszámítani.-rázom meg fejemet.-Inkább megkérdezem NamJoon oppat.-állok fel a könyvemmel a nyomomba Kookal, aki Nam szobájáig magyaráz, hogy okos csak olyanba, ami érdekli is.

YoonGi szemszögéből:

Három hét telt el azóta... Minden napjaimat a szobámban töltöm. Szerencsére keveset voltunk fellépni, amiért most hálás vagyok. Nem adtam fel Edina keresését, de még sem tudok most mit tenni. Mindenhol kerestem... mintha a föld nyelte volna el. Hol van? Ha nem is akar látni engem, de akkor mi van Seulal? Miért nem hívja? Az üzenetében meg sem említ, biztosan ő írta? Ha ő írta miért nem búcsúzott el? Mikor ment el? Írni akarok neki, de milyen számra? Címre? Egyáltalán Koreában van? Mindössze pár kérdésem lenne hozzá... "Jól vagy? Nem sérültél meg? Eszel rendesen?" Még csak nem is faggatnám magunkról. Ezeket az általános dolgokat akarom tudni, csak ezeket! Még mindig emlékszem arra, mikor Luhan megjelent.

-Drágám, mit csinálsz te ott?-Edina elenged és a fiúra néz.
-Luhan, mit keresel itt?-áll fel a kanapéról Sehun, de vissza is esik. Luhan közelebb lép hozzánk, nagyjából két méter a távolság közöttünk. Csak figyel egy darabig, míg én Edina reakcióját figyelem. A srác pedig hangosan felnevet.

-Szóval ilyen hamar túltetted magad rajtam?-hökken meg. Elgondolkozik, majd lépteit felénk megszaporázza. Én pedig csak állok és a következő pillanatban erős fájdalom érzettel, ami az orromtól származik a földön fekszek. A vér hamar kicsordul orromból, próbálom letörölni, de fájdalom hasít a sérült szervembe. -Kelj fel!-néz le rám.-KELJ FEL!-ordít rám. Próbálok feltápászkodni, de amint fejemet felemelem a talajtól sajogni kezd, rettentő érzés, egy fejfájás ehhez képest semmi. A többiek lesokkolva álltak, ahogyan Edina is, akinek szemeiből folytak a könnyek. Le kell törölnöm azokat a cseppeket! Próbálok térdemre mászni, hogy könnyebben feltudjak egyenesedni, de ebbe bele szédülök és másodpercekig csak várom, hogy vissza nyerjem rendes látásomat.-ENNYI TELIK TŐLED?-ordít.

-Luhan!-jön oda Xiumin és Chaenyol, hogy lefogják az ismételten felém tartót, ezzel megakadályozzák merényletét.-ERESSZETEK!-könnyeivel küszködve próbál kiszabadulni a fiuk fogásából.-Edina.-szól a síró lányhoz.-Menjünk haza, jó?-törik meg a srác hangja a sírástól.-Legyünk boldogak, mint régen, jó? Fontosabb vagy nekem, mint a munka, te is tudod.-fogja meg kezét, amit sikerült kiszabadítania.-Menjünk haza együtt boldogan, jó?

-Lu-han.-szólal meg sírása miatt szakadozva.-Mi már soha nem leszünk együtt.-sír tovább.

-Tessék?-mintha most törték volna össze a szívét tette fel kérdését, könnyeivel küszködve.

-SUGA! GYERE ENNI!-dörömböl be az ajtómon Taehyung. Szokásosan nem válaszolok, csak egy morgással jelzem, hogy hallottam majd újra a gép felé fordulok és egy zene alapot próbálok összerakni, amit már két napja csinálok.

NamJoon szemszögéből:

-So értsd már meg nem érek rá. A fiuk így ráfognak jönni.-Fotelemben ülve lábam folyamatosan jár, SoYou egy rettentően szép lány mellesleg nagyon jó barátom. Sok közös van bennünk és megért. A kapcsolatunk mostanra talán extrább lett, de mit mondjak? Tetszik a helyzet és maga a lány merész viselkedése is.

-Nam, most a lányok holnap reggelig nem jönnek haza. Nem akarod kiélvezni a helyzetet?-csendül fel ismét az a kihívó hang, ami számomra nem szokatlan.

-Akkor térjünk már is a tárgyalás részére.-mosolygok bele a telefonba.

-Mindig nagyon okos, mindig.-jelzi meg incselkedve.-Úgy gondolom nagyon megérné neked.-vált komolyabbra hangszíne.

-Ugyan miért?

-Nos, ha most te jössz élvezheted, viszont ha legközelebb én megyek hozzád, te kényeztetsz engem. Ilyen egyszerű.-szögezi le elméletét.

-De bébi nekem az is elég élvezet mikor látom, hogy mész el.-Már csak belegondolni is, huh...

-Nam...- akad el szava.-Gyere át, most!-parancsol rám.

-Miért bébi?-játszok még vele egy kicsit, hogy felcsigázzam vágyát.

-Kívánlak.

-Azt gondoltam.-mosoly jelenik meg arcomon, amiért hangja egyre kérlelőbb.
-Akkor mire vársz még?
-Fél óra. Fél óra és, úgy megduglak, hogy a lábadra sem bírsz majd állni.-vigyorgok magamba. Agyamban végig futnak a pozíciók, hogy mennyire fog könyörögni.
-Hyung, te szex telefonon beszélgetsz?-a férfi hangra felkapom fejemet és az ajtómban Jungkook és Seul áll tátott szájjal.
-Szép volt idióta.-nevet a telefonba SoYou.-Siess!-nyomja ki én pedig tátott szájjal figyelem az engem nézőket. Mi a jó istent mondjak? SoYout nem mondhatom el... de így Seul mit fog rólam gondolni...?
-Sz-sz-szóval...-kezdem el akadozva.-ez nem az, aminek látszik.-állok fel.
-Ah-ha.-mondja szótagolva Seul.-Szerintem jobb, ha megyünk.-mutat Seul a háta mögé, Kook bólint majd elindul, de Seul marad.-Ugye tudod, oppa, hogy most kvittek vagyunk?-vigyorog rám sunyin. Homlok ráncolva nézem, nem értem mit akar mondani ezzel.-Törölközős incidens... tudod..., na ha elfelejted én és süti is elfelejtjük ezt és a többiek nem tudják meg.-kacsint rám.
-Héé Seul!-hallom meg távolabbról Jungkook hangját. Seul a hang felé kapja fejét, majd jelzi neki, hogy menjen előre és vissza fordul felém.
-Jól van.-mondom ki egyszerűen.- De ha kiderül neked annyi I-Se-ul!-betűzöm le nevét. Mosolyogva bólint és magamra hagy. Magamra zárom az ajtót, majd kifújom a bent tartott levegőmet. Huuh... ez elég közel volt... Oh! SoYou! Gyorsan össze kapom magam és a cuccom aztán megyek is!

Jimin szemszögéből:

-Édesem minden rendben?-megyek be a konyhájába a hatalmas zajra. A földről szedi össze a törött tárgy darabjait.-Ne!-szólok rá, mire fejét rám kapja.-Majd én, hagyd! Még megvágod magad!-sietek oda és felállítom, majd hamar elkezdem össze szedni a törött üveg darabokat addig Ria kezem alá teszi a kukát, így segítve.
Amint megcsináltam össze is sepertem ne hogy bele lépjen aztán lesérüljön nekem, így is olyan törékeny.
-Jimin...-ejti ki nevemet. Füleimnek akár a zongora dallama, kellemes. A fiúk nagyon nyaggatnak azzal, hogy mutassam be nekik Riat. Őszintén már én is gondoltam rá, de félek, hogy ő nem akarná.
-Hm?-térek vissza gondolataimból.
-El kell utaznom.
-Hova mész?-figyelem szép arcát, majd telt ajkán elidőzök, míg újra ki nem nyitja őket.
-Amerikába.
-És mikor jössz vissza?-simítok végig arcán, fejét lehajtja.
-Nem jövök vissza... Áthelyeztek.
-Tessék?-döbbenek le. Akár egy villám csapás, ami tönkre teszi az eddigi szép napot.-Mi az, hogy nem jössz vissza?Huh?
-Ott kaptam állást. Ugye megérted?
-Huh? És... és velünk...-nézek kétségbe esett szemeibe.-mi lesz?
-Jimin...
-Ne!-hallgattatom el. Nem akarom hallani.-Ne menj el!-állok fel a kanapéról és járkálni kezdek fel alá idegesen. Majd felé fordulok. -Költözz hozzám, majd én gondoskodom rólad! Mondj fel!-fogom kezembe arcát, úgy várom válaszát. Nem akarom elengedni! Nem, nem és nem! Percekig csak várok, idegőrlő a lány szemei egyre jobban kezdenek benedvesedni, ajkai remegnek és nem szólal meg.- Miért nem egyezel bele?-kérdezem halkan.-Nem akarod köztünk ezt az egészet? Csak én szerettem beléd ennyire?-engedem el arcát.
Nem szól egy szót sem csak zokog. Hát persze...

-Jimin meg kell értened...-próbál úrrá lenni sírásán, ezért szipogva folytatja. Hogy én mennyire a karomban akarom tartani őt! Egy gyors mozdulattal magamhoz öleltem, amennyire csak tudtam szorítottam és puszilgattam. Törékeny. Szükségem van rá! 
Sírása nem hogy alább hagyott, hanem folytatódott. Egy ideig hagyta, hogy karjaimban tartsam, majd ellökött magától, ami teljesen szíven ütött. Könnyes szemeimmel  egy helyben álltam, mint egy tehetetlen. Végleg elveszítem...-Menj el, Jimin! És ne keress fel!-sír tovább. Szavai visszhangzanak fejemben. "Menj el! Ne keress!"
-Ahogy akarod...-szólalok meg a sírásomat elfojtva és a kijárat felé indulok el.

Seul szemszögéből:

Tegnap hajnali kettőig tanultam. Végre sikerült rájönnöm a matek lényegére. Sütikém egészen hajnalig bírta velem aztán elaludt az asztalnál. Hogy hogy került az ágyunkba? Nam fél tizenkettő fele jött haza, így bevitettem vele. Mondjuk eléggé furcsán viselkedett... mint, aki be szívott valamit, nagyon örült a feje. Mit csodálkozok? Jimin teljesen levegőnek nézett, akár csak a többieket. Nem tudom mi történik most velünk, de nagyon ránk jár a rúd...

-Akkor mára ennyi?-kérdezem vigyorogva a középkorú angol tanáromtól.
-Please
-Yes?-kérdezek vissza.
-Seul gyakorlod sokat a nyelvet.-néz rám szigorúan. 
-Rendben, rendben.-hajlok meg, majd kikísérem a lifthez és megvárom, míg elmegy. Mára nincs több teendőm csak tanulni... , de már több tanár nem fogja tiszteletét tenni. Délután öt óra. A fiúknak lassan jönniük kellene, ma egy élő fellépésen lépnek fel nélkülem...

Vissza mentem az ebédlőben, ahol teljesen szét szórva vannak a könyveim, füzeteim és a rendbe tételét kezdem el. Az angol ötven darab fénymásolt lapom épp, hogy a földre esik le szét szóródva, remek... Gyorsan elkezdtem össze szedni, mikor meghallottam a lift hangját. Áh, nem rohanok a fiúkhoz, inkább összeszedem, mert Hope lefog szidni. A lift feljött, de csak Kook hangját hallottam és egy másik ismeretlent. Letettem az asztalra a felszedett lapokat, majd sietve a nappaliba mentem, ahol Jungkook ült egy hosszú hajú lánnyal, aki nekem háttal helyezkedett el. Nevetnek, közben hallom, ahogy a többiek is megérkeznek és én csak figyelem Jungkookot és azt a lányt. Ki ő? És miért érzik magukat ennyire jól?