76. rész

Seul szemszögéből:

Edina. Edina. Edina. Miért nem veszed fel? Fél órája tárcsázom, de csak kicsöng vagy épp a hangposta kapcsol be. Nem hiszem el... Mi van már?? Hol is tettük, ki? YoonGi! Ő biztos emlékszik rá. Mivel most sem vette fel a telefont, letettem és Sugat kezdtem el tárcsázni. Szerencsére harmadik csörgés után felvette. Nagy kő esett le a szívemről. Végre valakit eltudtam érni.

-Ne aggódj, Seul, nem sokára otthon vagyunk.-szólal meg.-Ki az, hyung?-hallom meg a háttérből Jungkook hangját.
-Oppa, tudod Edina címét?
-Miért kérdezed?
-Tudod vagy nem?-sürgetem.
-Elküldöm SMS-be.
-Nála leszek.
-Valami történt Ed...-nyomom rá a telefont.
Felkaptam pénztárcám, kabátomat telefonomat zsebébe tettem. 

A liftből kiszállva meg kaptam YoonGitól a SMS-ben a címet.   Az épületből kiérve várt a hívott taxi. Amint beszálltam, megadtam neki a címet. A kocsi felmordult és útnak indult a kijelölt címre.

Nagyjából negyvenöt perc utazás után megérkeztem Edina lakására. Már csak az volt a kérdés hanyadik emeleten lakik... Körülbelül negyven emeletes lehet az épület, hanem több, de most, ami ennél is fontosabb, hogy mit adjak be a recepciósnak...?

Két perces töprengés után, úgy döntöttem bemegyek és megmondom ki vagyok. Remélhetőleg ismer és, ha azt mondja nem mondhatja meg, akkor azt fogom hazudni, hogy munkaügy miatt jöttem.... igen, eddig ez elég jó.

Szerencsére kevesen voltak a recepción. A recepciós srác csúnyácska, de aranyos mosolyú, magas, festett szőke hajú. Hangja kellemes, talán még énekhangja is lehet. Lényegre törően kérdez és válaszol, ahogy megfigyeltem az előttem állókkal szemben nagyon segítő kész volt. Akkor most jövök én...
-Jó Napot kisasszony, miben segíthetek?-mosolyog rám. Leveszem magamról a még rajtam maradt maszkot és napszemüveget és kedvesen viszonzom mosolyát.
-Az egyik barátnőm itt lakik, de sajnos elfelejtettem melyik lakásban...-vágok be szomorú arcot.
-Áhh...-nézz rám szomorúan.
-Megmondanád kérlek?-nézek rá könnyes szemekkel. Hamar bele tanultam, abba, hogy hogyan verjek át embereket, szóval egy kis bekönnyezés gyerekjáték hála a sok dráma órának, amit az MV-k elkészítése előtt vettünk.
-Sajnálom, de...-kezdené el rutin szövegét, de közbe vágok.
-Tudja, hogy jövök, csak elhagytam a telefonomat és így nem tudok szólni... fejből pedig nem tudom a telefon számát. Kérlek...-teszem a pultra kezeimet.-Szereted a BTS-t?-nézek rá aranyosan.
-Hatalmas rajongójuk vagyok.-kezd el vigyorogni. Akkor, hogy lehet, engem nem ismert fel?
-Szeretnél velük együtt bulizni?-suttogom.
-H-hogy m-micsoda?-kérdezi lesokkolva. 
-Nem is ismersz fel én vagyok náluk az új tag...-nevetek fel.-vagy is már nem mondanám annyira újnak magam.
-Seul?-hajol közelebb hozzám és végig méri arcom.
-Jackpot!-kacsintok rá.-Nos, akkor segítesz nekem?
-Persze.-kezd el gépelni a laptopon valamit. -Hogy hívják a barátnődet?-néz fel rám.
-Edina.
-Külföldi?
-Igen.-Kisebb csend ül közénk. Én pedig csak nézem, ahogy vizsgálja a laptopot és várok.
-Sajnálom, de nincs ilyen névvel regisztrálva lakónk.-Az hogy lehet? Akkor, hogy találjam meg...? Várjunk, csak!
-Kérlek, azt nézd meg, akkor, hogy Luhan melyik lakásban lakik!-bólint és keresni kezd.
-Harminckettedik emelet.-mosolyog rám.
-Add meg a telefon számod és, ha rendezünk bulit meghívlak, ígérem.-nyújtom át neki telefonomat. Fal fehéren, remegő kézzel fogja meg telefonomat majd pötyögni kezdi a számokat. Igazságtalannak éreztem volna, ha csak, úgy leléptem volna, be sem tartva az ígéretemet ezért, így láttam ezt jónak. Vissza adta a telefonomat és rohantam a lifthez.

Amint a lift felért a harminckettedik emeletre, a fejemet kapkodtam, hogy most merre, mivel egy folyosó terült el szemem előtt, aztán, amint megláttam, hogy csak kettő ajtó van az is különböző oldalon és a folyosó elején és végén a másik, mélyet sóhajtottam, s elindultam a hozzám legközelebbre esőhöz. Ami a folyosó végén volt. Megnyomtam a csengőt, s el sem engedtem kezemet, amíg ki nem jött egy izmos srác és rosszalóan, mogorva tekintettel figyelt.
-Mit akar?
-Elnézést, azt hiszem eltévesztettem az ajtót.-hajoltam meg többször is, a srác rám csukta az ajtót, én pedig a hajamat kezdtem el tépni. Ez nagyon ciki volt... Még szerencse, hogy vissza vettem a maszkot és a napszemüveget.

A másik ajtónál maradtam a háromszori csengetésnél. Biztos, hogy itt lakik Luhan. És, ha ő itt akkor Edinának is itt kell lennie. Már vagy kilencedszer nyomom meg a hangot kiadó kis dobozt, és ekkor hallom is, hogy az ajtó felé jön valaki.
De nem az, akire én számítottam. Luhan az. Megtorpan, ahogy meglát. Rám néz, majd, mintha bocsánatot kért volna irányt váltottak szemei.

 Engem megkerülve el is ment. Ez most mi volt...?

Ledöbbenve állok az ajtóba és próbálom értelmezni, miért vágott ilyen fejet, ez addig megy így, míg észbe nem kapok, hogy Edina miatt jöttem. Lábaimat egymás után kapkodva megyek a lakásba, s zárom magam után az ajtót. Mondhatnám, hogy keresni kezdtem barátnőmet, ám hangját azonnal hallottam, amint beléptem. Sírt. Hangosan sírt. A hang hallására szívem szakad meg. Agyam csak arra koncentrál, hogy beazonosítsa hangforrását. Amint ez megtörtént rohantam hozzá. A hálószobában rá is találtam-gondolom ez az- ágyon ült össze kuporodva és sírt még mindig. Rohanva szorosan magamhoz öleltem és csak szorítottam magamhoz amennyire tudtam. Sírása nem hagyott alább, szemeim bekönnyeztek, úgy éreztem, mintha engem bántottak volna. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy ennyire kikészült, de én itt vagyok neki. 

-Mi történt?-szólaltam meg negyed órával később. Ölelésemen engedtem, hogy láthassam arcát. Kócos haja, feldagadt szemei rám emelték tekintetüket, könnyei még mindig folytak, hangja elnémult, inkább csak szipogott már. 

Kezd lenyugodni. Edina, sosem volt az, aki mások előtt elsírná magát, inkább az a kedves megértő típus, gyengeségét mindig is eltitkolta. Ritka alkalmak egyike volt, mikor még is láthatták mások gyengének, akkor viszont sírórohamok jöttek rá. Bele telt többször is egy, két óráig nyugtatgattam, míg Magyarországon laktunk.
-Szakítottunk.-válaszol remegő hanggal. Értetlenül néztem rá az előttem ülő összetört lányra. Maga elé meredve folytatta tovább.-Egyszer sem keresett. Egyszer sem... érted?-szipog.-Ma reggel, amikor haza ért-folyik le egy könnycsepp arcára-azzal dicsekedett, milyen sokat keres, s sikeres Kínában. "Kínába kell költöznünk, kicsim." Mondta boldogan.-mosolyodik el.-Meg sem kérdezte, jól vagyok-e..., vele akarok-e menni..., mint egy tárgyat, úgy akar hordozni magával.-veszi szaggatottan a levegőt.
-Veszekedtetek?-szólalok meg, mire felnevet.
-Úgy ismersz, hogy ezt annyiban hagyom?-néz rám.-Még amit az évfordulónkra vett nekem macis képkeretet is összetörte...


Átbeszéltük az egész szakításukat, problémáit én is meséltem neki pár tegnap történt dolgot, amin jókat nevetett. Észre sem vettem, hogy besötétedett addig, amíg Jungkook nem hívott és szólt, hogy hiányzom neki, s szeretne már otthon látni.
Mosolyogva csaptam össze kezeimet és felálltam az ágyról. A most már stabil lelki állapotú lányra néztem.
-Pakolj!
-Ugyan miért?
-Karácsony lesz. A fiuk szeretnék, hogy velünk töltsd az ünnepet. Mellesleg a mai után egy darabig nálunk kell maradnod.-magyarázom.
-Ez rendes a srácoktól...-mosolyog rám. Ez a mosoly nem az igazi..., akkor miért erőlteti?


Fél óra múlva már össze is pakoltunk. Nagyjából, öt bőrönd lett. Edina is rendbe szedte magát és át is öltözött én addig megvártam a lakás előtt. Szóval ezért nézett, úgy rám Luhan...

Jungkook szemszögéből:

-Hol vannak már?-toporzékolok a kanapén, észre sem vettem, hogy közben Vt is rugdostam.
-Áhh!-szólal meg.-Jungkook, fejezd már be! Ez már a harmadik.-szól rám.
-Bocs hyung...-dörmögöm el.-Mind a fa alá tettétek az ajándékokat?-állok fel, s kérdezem körbe a fiukat.
-Én igen, és a vacsora is mindjárt kész.-jelent be Jin.
-Történt volna valami Edinával?-járkál fel alá Suga.
-Én oda tettem az ajándékaimat.-szólal meg a tvt néző NamJoon.
-Én is.-jelentkezik Jimin.
-Te hyung?-nézek Vre és Hoseokra felváltva, akik egymásra néznek és a szobájuk felé kezdenek rohanni.
-Sosem díszítetted fel még a karácsonyfánkat, mi ez így hirtelen?-kérdezi Nam.
-A szerelem csodákra képes.-vetődök le mellé vigyorogva.
-NamJoon is tudja milyen az, nem igaz?-mondja az ajándékait behozó Hoseok.
-Pontosan, pontosan.-helyesli Jin.
-Aigo!-csattan fel a laeder.
-Miről van szó?-nézek rá.
-Kicsi vagy hozzá...-zárja le. Tovább faggatnám, ám a lift csengöje megszólal és belép rajta Seul három bőrönddel. Én pedig már rohanok is segíteni a szerelmemnek. De mik ezek a bőröndök? Edina is kiszáll két bőrönd kíséretében. YoonGi, amint meglátja a lányt rohanni kezd utánam. A fiuk is jönnek utánunk és csodálkozva nézünk egymásra, hogy ezekben most mind ajándék van, vagy valaki költözik...? Seul, itt akar hagyni?

-Edina, jól vagy?-szólal meg elsőként Suga. Majd karjaiba vonja a lányt.

-Srácok...-terel be minket a nappaliba Seul, Sugaékat pedig ott hagyjuk. Leültet minket a kanapéra ő pedig elénk áll.-Edina ma szakított Luhanal és nagyon maga alatt van...
-Nálunk maradhat.-bólint Jin. Seul Namra néz, aki mosolyogva helyesli az idősebbik válaszát.
-Hol fog aludni?-kérdezem meg a legfontosabbat.
-Igazából...-jön hozzám közelebb.- süti, tudod, hogy mennyire szeretlek, de nem lehetne, hogy...-tudtam.
-Persze.-lehajtott fejjel, mint aki megadja magát válaszolok. Külön kell aludnunk... hát persze...  Aigo, hogy fogom én ezt kibírni?
-Szeretlek.-nyom egy puszit számra.
-Én is.-mormogom.

Seul szemszögéből:

Jin fantasztikusan finom vacsorát készített, szentestéi hangulat is megvolt, ahogy az én kis sütim elénekelte a boldog karácsonyt, csodálatos volt. Habár tudom, hogy most durcás, de ezt most meg kell értenie. Nekem is hiányozni fog, hogy nem alszunk együtt, de napközben együtt leszünk.

-Jó éjszakát srácok!-integetek a nappaliban tv-nek. Jungkook rám sem néz, egy csókot sem adott... Edina Sugaval beszél valamit, egy váll rántással tovább mentem a szobába. Átöltöztem a pizsimbe, ami Kookie egyik pólója volt és egy bugyi alatta. Megvártam, míg Edina is bejött, s átöltözött. Elalvás előtt rengeteget beszélgettünk. Majd hamar álomba is merült. 

Fél egy, de még mindig nem tudok aludni csak forgolódom... hiányzik Jungkook. 

Jungkook szemszögéből:

Nem akartam se Jiminnel, se Taehyungal egy szobában aludni, se senkivel. Egyedül akartam lenni, ha már Seulal nem lehetek. De valahogy nem tudok elaludni. Szerencsére a kanapé kihúzhatós ezért rendesen elférek rajta és az ablakon besütő holdat figyelem. Ki sem bontottuk az ajándékokat...

Lépéseket hallok. Nem foglalkozom velük, biztosan a fiuk vagy Edina. A kanapé süppedni kezd és egy kezet érzek meg a vállamon.  Megfordulok, s egy hold fény sütötte Seul álmos arca figyel.
-Hiányoztál.-néz szemeimbe.
-Te is.-ölelem magamhoz.
-Nem is csókoltál meg még ma.-mormolja.
-Ami késik, nem mú...- be sem hagyta fejezni mondatomat, ajkaimra rácuppant és falni kezdte őket.

Hosszas csókolózás után helyzetet változtatunk, így sikeresen rám tudott feküdni, ahogyan amúgy is aludni szoktunk. Nem volt rajta takaró, így rá borítottam enyémet. Kezeim takaró alá tettem és végig simítottam testén. Majd hátán körkörös íveket rajzoltam, hamar el is aludt. Halk szuszogására és szíve dobogásának ütemére én is álomba merültem.